Lula, a feleség

Együtt küzdünk. Egymásért. Magunkért.

Értem én, hogy egy kapcsolatért tenni kell, küzdeni kell. Mindig is így gondoltam, így tanultam.

De vajon hol a határ küzdés és erőltetés között? Vagy a kettő ugyanaz? 

Tényleg bízhatok benne, hogy az idő és a kitartás, az igyekezet, a szándék és minden egyéb, boldog párkapcsolatot eredményez, vagy ez csupán egy illuzió, amivel áltatjuk magunkat? Mondogatjuk magunknak, elhisszük, és végül igazzá válik? 

A sebek, sérelmek, veszekedések valóban erősebbé és mélyebbé teszik a kapcsolatunkat vagy csak beleragadunk, hisz már rég elhittük: ezek egy boldog párkapcsolat/házasság velejárói. 

Mindig is úgy gondoltam, nincs csodálatosabb és igazibb szeretet, mint kitartani amellett az ember mellett egy életen át, akibe fiatalon beleszerettél, és akivel olyan mély kapcsolatod volt, hogy úgy érezted csak vele tudod elképzelni magad. 

Tudom, döntöttem. Ki is tartok. Csak nagyon-nagyon reménykedem, hogy nem csak tudni fogom, hogy ez jó, hanem érezni is. Érezni szeretném újból a biztonságot, a bizonyosságot, hogy vele igazán boldog vagyok. 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!