Könnyen alkotunk véleményt másokról:
Ő túl egocentrikus. Ő túl merev. Ő túl felelőtlen. Ő csak magáról tud beszélni. Ő nem tudja élvezni az életet. Ő nem mer elköteleződni. Ő túl elfogadó a párjával. Ő túl fiatalon házasodott. Ő túl korán vállalt gyereket. Az ő gyereke neveletlen. Az ő házassága felszínes. Ő érzelmileg sekélyes. Ő nem tudja mit akar. …
Azt hisszük, mi kívülről jobban rálátunk mások életére. De az az igazság, hogy csak azt látjuk, miben hasonlítunk és miben vagyunk mások. Önmagunkhoz viszonyítjuk.
Hogy kíváncsi-e más a véleményükre? Ha megkérdezi, egészen biztosan. De ha nem? Akkor is mondjam? Mi a célom vele? Hogy segítsek? Ha kritikát fogalmazok meg, azt mondhatja, rosszindulatú vagyok és csak zavar, hogy nem olyan, mint én.
Nem ítélkezni kell, hanem érdeklődni – vajon miért cselekszik így? mi motiválja?
Érdemes-e beleszólnom mások életébe? A végén úgyis csak az számít, jól érzi-e magát az illető a bőrében, elégedett-e az életével. Mert ha igen, jól van úgy az élete, ahogy van. Ha nem, akkor lehet esetleg az érdeklődő kérdésekkel segíteni.
Inkább érdeklődjünk és kérdezzünk, minthogy véleményt formáljunk, mert ha elmarad a kíváncsiság és a nyitottság, és marad a szerintünk jogos tény megállapítás, melyet véleménynek nevezünk, előbb-utóbb teljesen elhisszük azt egy emberről és ezek a képek fognak bennünk élni róla. Pedig valószínűleg sokkal összetettebb mindenki élete és személyisége, annál, mint amit mi látunk és érzékelünk belőle.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: